Hírességek

Városunk híres személyiségei

II. András

II. András 1176 körül született és 1235-ben hunyt el. Magyarország királya 1205 és 1235 között. Regnálása a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett időszaka. Nemcsak azért, mert András energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem azért is, mert a belpolitikában olyan modern törvényeket alkotott az Aranybulla kiadásával, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig érvényben maradtak. A hagyomány szerint a leleszi premontrei monostorba temettette el a meggyilkolt első feleségének, Gertrú­disz­nak  a szívét. Ezzel összefüggésben adta ki 1214-ben a híres leleszi alapítólevelet, melyben városunk neve először szerepel írott alakban, Hermely, Helmech vagy Helmelyz olvasatban. A 14. századi okiratokban is sok változatot lelünk: Helmeche, Helmech, Helmecz. A 14. század végén válik általánossá a Helmech írott névalak, amit a már ismert és manap­ság is használt Helmecz írott forma vált fel a 15. század elejétől. Ez a jelző nélküli elnevezés ismétlődik a 15–16. szá­zadban. A Király előtag megjelenése a 17. század elejére tehető, egy 1662-es okiratban olvasható a Király Helmecz alak elő­ször. A Király toldalék használata még nem volt általános, sőt a 18. század végéig tapasztalható a hagyományos Helmecz elnevezés továbbélése. Később a Király Helmecz név általánosan elfogadottá és használatossá vált. 

Perényi Péter

Perényi Péter koronaőr, erdélyi vajda 1502 körül született, Báthory Magdolna és Perényi Imre házasságából. Családjának ősei a 13. században emelkedtek egy Hernád-völgyi német hospesfalu, Perény lakosai közül a köznemesek sorába. Első említett ősük, Dobos Orbán, III. Andrástól kapta birtokul a névadó helységet. A családtagok területeik gyarapítására törekedtek, Péter nagyapja, Perényi István zempléni főispán, főasztalnok azonban felség­sértés miatt elvesztette birtokait. Perényi Imre Terebes, Füzér, Csorbakő és Újvár birtokában elegendő erővel rendelkezett a család újbóli felvirágoztatásához. Befolyása növekedett az udvarban, Abaúj vármegye örökös főispánja, majd az ország nádora lett, így a család az ország egyik legnagyobb birtokosává vált. Perényi Péter 1519-ben lépett apja örökébe mint temesi és Abaúj vármegyei főispán, valamint temesvári főkapitány. Még ugyanebben az évben koronaőr lett. Jelen volt 1526-ban a mo­hácsi csatában. Előbb Szapolyai János király híve volt. Valószínűleg 1526 őszén teszi rá kezét Pálóczi Antal egykori birtokaira, köztük Helmecre is, ahol a Kishegy keleti lejtőjén várkastélyt (castellum) építtet, melynek romjai – a Csonkavár – ma is láthatók. Perényi később Ferdinánd császár szolgálatába szegődik, majd később – sok más főúrhoz hasonlóan – újra János, majd ismét Ferdinánd híve lesz. Politikájának kö­szönhetően a Sárospatak körüli birtokai, így városunk is, a vérzivataros időkben háborítatlanul élheti mindennapi életét. A Perényi tevékenységét gyanakvóan figyelő Ferdinánd 1542-ben elfogatja, és gyakorlatilag haláláig, 1548-ig börtönben tartja. A királyhelmeci várat – császári parancsra – ugyanebben az évben rombolták le.     

Lorántffy Zsuzsanna

Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György, erdélyi fejedelem felesége, Ónodon született, 1600 körül. Sárospatak az ő hozo­mányaként került a Rákóczi család birtokába. Zsuzsanna öt gyermeket hozott világra, közülük kettő, György és Zsigmond élte meg a felnőtt kort. Lorántffy Zsuzsanna több mint három évtizedes boldog házas­életének vetett véget I. Rákóczi György halála, 1648-ban. 1619-től a háborúk, majd az uralkodás gondjai miatt gyakran voltak egymástól távol a házastár­sak. Zsuzsanna asszony nevelte a gyermekeit, híressé vált kertjével bíbelődött, amelyben a csodálatos virágok, dúsan termő gyümölcsfák mellett megteremtek a gyógynövények is. A birtokigazgatás, főként férje halála után, jelentős részben Zsuzsanna asszony vállán nyu­go­dott. Lorántffy Zsuzsanna, aki maga is írt könyveket, a műveltséget mélységesen tisz­telte, a sáros­pataki kollégiumot csakúgy támogatta, mint a többi kisebb-nagyobb református iskolát. Zsuzsanna asszony hívta Patakra a kor egyik legjelentősebb tanárát, Comeniust. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született Patakon, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Lorántffy Zsuzsanna újíttatta fel a Nyári csa­lád­tól örökölt királyhelmeci kúriát is, melyben ma művészeti alapiskola működik. Az átépítést valószínűleg 1654-ben fejezte be, amit a kúria mai bejárata fölött díszelgő egyesített Rákóczi-Lorántffy címer és annak latin nyelvű felirata tanúsít. Lorántffy Zsuzsanna Sárospatakon, 1660. április 18-án hunyt el.

Helmeczy Mihály

Helmeczy Mihály író, a Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és pénztárnoka, a nyelvújítás jelentős alakja Királyhelmecen született, 1788. szeptember 27-én. Családi neve Bierbrauer volt, a gimnáziumban Serfőző néven ismerték, a Helmeczy nevet Kazinczy Ferenc javaslatára vette fel. Sátoraljaújhelyen a Piarista gimnáziumban és Pesten tanult. 1804-ben jelentkezett a Piarista Rendbe, de még a fogadalom letétele és a pappá szentelés előtt kilépett a rendből. 1817-ben ügyvédi oklevelet nyert, ám kizárólag az irodalom, különösen a nyelvújítás terén kezdett dolgozni. 1811-ben bölcsészettudományi oklevelet szerzett. Nem annyira eredeti író, mint fordító és mások remek­műveinek gondos kiadója volt. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvekből, de fordításaiból csak kevés látott napvilágot. Fordította többek közt Eckarthausen, Shiller és Tasso munkáit is. A sok idegennel kevert és kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s új szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, túl merész faragásában sokat fáradozott, s nála bátrabb újító senki sem volt; tagadhatatlan érdeme, hogy sok jó és életrevaló és életben is maradt új szóval és fordulattal gazdagította a nyelvet, melyeket tőle mások is átvettek. E téren kifejtett merészsége sok támadásnak és többször igazságtalan és méltatlan gúnynak is kitette a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: „Helmeczy, ki a szókat elmetszi”. Kisfaludy Károly 1830-ban bekövetkezett korai halála után ő adta ki a Jelenkor című politikai lapot és annak mellékletét, a Társalkodót. Az ebből származó jövedelemből Törtelen, Pest vármegyében birtokot szerzett, és ezen szép kastélyt építtetett. 1852. december 1-jén Pesten halt meg, ideiglenesen itt, a ferences atyák sírboltjában helyezték el, később pedig – végakarata szerint – Törtelre szállították földi maradványait. 

Kemechey Jenő

Kemechey Jenő író, újságíró, a 19. század végi magyar szépírók egyik jeles képviselője 1862. december 28-án született Királyhelmecen. Apja a város főjegyzője volt. Kemechey rövid ideig az egri papnevelő intézetben teológiát, majd a pesti egyetemen jogot tanult. Ezután báró Sennyei Pál főrendházi elnök magántitkára volt. Ügyvédjelöltsége után Heves és Zemplén megyében közigazgatási tisztviselőként dolgozott. 1889 és 1890 között az Eger és Vidéke segédszerkesztője, majd szer­kesztője, 1890-től 1894-ig a Szeged és Vidéke belső munkatársa és szerkesztője lett. 1894. július 14-én elhagyta Szegedet, és a Budapesti Hírlap ország­gyűlési tudósítója lett. 1905. január 14-én bekövetkezett haláláig a lap főmunkatársa volt, ezenkívül írt az Eger és Vidéke, a Zemplén, a Magántisztviselők Lapja és az Új Idők című lapba is. Szépírói és politikai munkássága a kortársai körében általános elismerést aratott. Főbb művei: Eger, Magyar gentry-történetek, Mara rózsái, A kis király, Magyar mohikánok, Bodrogközi történetek, Magyarország nagyasszonyai, Lobogó szerelmek, Az emigráns. Kemechey A föld című színművét, melyet Malonyay Dezsővel közösen írt, a Nemzeti Színházban is bemutatták. Kemechey Jenő síremléke a királyhelmeci régi temetőben található.   

Mailáth József

Mailáth József 1858. április 11-én, Pécsett született. Tanulmányait Budapesten, Sopronban és Bécsben végezte. 1885-ben grófi méltóságot és ennek alapján főrendiházi tagságot nyert. 1886-ban nőül vette Széchenyi Pál gróf, volt miniszter leányát, Máriát. Övé volt a Zemplén megyei perbenyiki – nagybátyjától, gróf Mailáth Antaltól örökölt – hitbizományi birtok. Zemplén vármegye tiszteletbeli főjegyzői tisztét is betöltötte. Első cikkei a Zemplén című lapban jelentek meg, mint zeneszerző, több kedvelt zongoradarabot írt. Tevékenykedett a képviselőház közgazdasági és közlekedési bizottsá­gában. 1886-ban a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat elnökévé választották, 1923-ig a régióban elvégzett védelmi és építési munkák az ő irányítá­sá­val zajlottak. A társulat új székházát 1894-ben építtette fel Királyhelmecen, a jelenleg görög katolikus templomként használt épületben pedig tisztviselői lakások voltak kialakítva. 1897-ben több, mint 50 ezer forint költséggel Királyhelmecen közkórházat épített. 1898-ban Királyhelmecen alapították meg a Bodrogközi Jótékony Nőegyletet, melynek Mailáth Józsefné lett az elnöke. A szervezet Bodrogköz ötven községe szegényeinek a támogatását vállalta fel. 1899-ben megalakította a Felső-tiszai Vármegyék Hitelszövetkezeteinek Szövetségét, melynek elnöke lett. Tagja volt a Tiszavölgyi Társulatok Szövetségének, alapítója és elnöke volt a Tiszai Társulatok Közös Nyugdíjintézetének, igazgatósági tagja a Hangyának. 1899-ben felújította és bővítette a perbenyiki kastélyt. 1908-ban megalapította a Magyarországi Szövetkezetek Szövetségét, melynek szintén elnöke lett. 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja lett. 1940. április 2-án, Nyíregyházán hunyt el, örök nyugalomra 1940. április 5-én, Perbenyikben helyezték.

Reviczky Imre

Reviczky Imre 1896. november 4-én született Bánócon. Katonaként az I. világháború harcterein szolgált. 1942 áprilisában alezredes, a ke­leti fronton zászlóaljparancsnok lett. Nyíregyházán, majd Nagybányán szolgált, ott a X. közmunkaszolgálatos zászlóalj parancsnoka lett. Közel negyvenezer román és zsidó munkaszolgálatos tartozott parancsnoksága alá. Javított a munkaszolgálatosok ellátásán, megtiltot­ta a bántalmazást, 1944-ben elősegítette a román századok szökését. Több ezer zsidót hívott be 1944-ben munkaszolgálatra, 18 éven alu­liakat és 48 éven felülieket is, megmentve ezáltal őket a deportálástól. Királyhelmecen a terület katonai parancsnokaként tevékenykedett, s mivel tudta, hogy mi vár az elhurcoltakra, szemtanúk szerint sok embert már a perbenyiki vasútállomáson leszedetett a vonatokról és hamis papírokkal látott el, hogy elmenekülhessenek. A nyilasok letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházba zárták. 1945 után ezredessé léptették elő. 1950. február 1-jén elbocsátották a hadseregből, 1952-ben megfosztották nyugdíjától. 75%-os hadirokkant létére szénlapá­tolással kereste kenyerét. 1956-ban a kormányszervek elismerték hősiességét és visszaadták 1950-ben megvont nyugdíját. 1957. február 16-án hunyt el Budapesten. Izraelben 1965-ben a Jad Vasem posztumusz Világ Igaza kitüntetésben részesítették.

 vojny.

Buzánszky Jenő

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, a Nemzet Sportolója Újdombóváron született 1925. május 4-én. Labdarúgóként több klubcsapatban is szerepelt, Dorogon 274 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, (a klub többször cserélt nevet: Dorogi Tárna, Dorogi Bányász, Dorogi AC), az NB II-ben 56 mérkőzésen játszott. Hivatalos bajnoki mérkőzéseken 25 gólt rúgott. 1950 és 1956 között 49 alkalommal szerepelt a nemzeti válo­gatottban. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzé­sén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésén játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal. A Testnevelési Főiskolán szerzett diplomát szakedzői tagozaton. Edzőként és technikai vezetőként is dolgozott. 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, az utánpótlás bizottság elnökhelyettese. Dorognak a stadionja  2010 májusától a Buzánszky Jenő Stadion nevet viseli. 2015. január 11-én halt meg, az Aranycsapat tagjai közül utolsóként. Királyhelmecen – mely település sportéletének aktív szereplője volt – 2017-ben In memoriam díszpolgári címmel tüntették ki.